2017. január 2., hétfő

Tudtad hány hosszú hétvége lesz 2017-ben?

Boldog új évet!


Programot tervezel, de még nem tudod mikor lehet szabadság nélkül megtoldani a pihenést 2017-ben?
Összefoglaljuk a 2017-es hosszú hétvégéket, hogy már most ki tudd venni a szabit, elkezdhess szállást foglalni, vagy események után böngészni. 


Kezdjük egy remek hírrel az elején: Nem lesz nap áthelyezés, így minden szombat szabad!

Bár március 15-e most szerdára esik, mégis érdemes programok után kutakodni, mert általában ebben az időszakban kezdődik a tavasz.

Április (14)-15-16-17.


Húsvét április 16-17- re esik, így az a hónap tartogat egy három (négy) napos hosszú hétvégét kezdődik. Februárban kerül a parlament elé, hogy a nagypénteket is szabadnappá nyilvánítsák, így lehet, hogy még egy nappal tovább tart az első nagy szünet.

Április 29-30-május 1.


Ismét hétköznapra esik május első napja, így egy hónapon belül két hosszú hétvégénk is lesz. Itt már simogat a meleg, ezerrel virágoznak a fák és mezők.


Június 3-4-5.


Pünkösd június 4-5-én lesz idén. Az egyre melegebb május végén máris van 3 napunk kiruccanni, mondjuk egy jó kerekezésre a Tisza-tónál :)

Augusztus 20. Idén augusztust dolgosan töltjük, 20-a vasárnapra esik. De sebaj, van előtte egy szombat és a péntek estét már talán le is csúsztathatjuk.... tehát ez már majdnem egy hosszú hétvége :D


Október 21-22-23.


Ebben az évben október 23-a hétfőre esik. Ha nem elég két nap egy őszi barangolásra, mindenképp erre a hétvégére időzítsd a kikapcsolódásod!

December 23-24-25-26.


Idén a Karácsony is négy napos hosszú hétvége lesz, ráadásul munkanap áthelyezés nélkül.

December 30-31-január 1.

Szilveszteri buli? 2018. január 1. szintén hétfőre esik, így az év utolsó 3 napját is pihenéssel tölthetjük.


Ha előre tervezünk, bizony mi irányítjuk az életünket, arra lesz időnk, amire szeretnénk. Oda megyünk, ahova mindig is vágytunk. Lesz idő kipihenni a hajtást, gördülékenyen fog haladni a munka, és mikor visszatekintünk, eredményesnek és összeszedettnek fogjuk magunkat érezni.

A fenti néhány sor segíthet Neked a tervezésben és, ha célpontot keresel a pihenésedhez, válaszd a Tisza-tavat és válaszd a Pitypangosportát!


Kövess minket a Facebookon!


2016. január 29., péntek

Tél van. :)

Évek óta nem volt igazi tél. Most van. Élvezzétek ti is, 2016. január:

Tisza-kanyar, Tiszaörvénynél, folyásiránnyal szemben

Olyannyira hideg volt néhány napig, hogy a tározó és az öblítők járható jégpáncélt növesztettek, míg a folyóparton néhány méter széles jeges padka alakult ki.

Tisza-kanyar, Tiszaörvénynél, folyásirányban

A kacsák ki is használták a kínálkozó lehetőséget, hogy megpihenjenek.

Kacsák a jégpadkán

A távolban a fák mögött a morotva

A Pitypangosporta lakók szívéhez közel álló szabad kikötő nyárfasora mindössze sötét kontraszt a havas tájban.

Esze Tamás utca végi szabadkikötő

2015. július 25., szombat

5 dolog, ami nem kell egy rendes pálinkához

Szezon közepén blogot írni????


Az elmúlt hónapokban főként a Facebookos követők kaptak betekintést a munkálatokba, és találhattak inspirációt saját önellátó minigazdaságuk építéséhez. Viszont miután a föld lassan az egész országban betonkeményre szárad, nem szeretnénk, ha ugyanígy járna kedves kis blogunk, így megosztjuk veletek itt is, mivel foglalkozunk mostanában.

Csodálatosan sok, zamatos és finom őszibarack termett, terem, és teremni fog. Természetesen egész szezonban mellőztünk minden nem természetes permetszert, sőt, a kedvező időjárás miatt még a biovédekezésre sem volt szükség, így az átállítás szépen halad.

A őszibarack finom frissen szedve, frissen turmixolva... kompótnak, lekvárnak és.... igen pálinkának is.

Ez rendes pálinka?


Rossz nézni, ahogy a földről összeguberált földes, penészes, rohadt gyümölcsöket szépen hetek alatt belevödrözik a kisebb-nagyobb hordókba..majd lefőzik belőle az adott területen méltán rettegett kerítésszaggatókat.

Amiért többet kapsz tőlünk


Ahogy minden termékünknél és szolgáltatásunknál itt is jobbra törekszünk, hogy Nektek jobb legyen. Mivel aprók vagyunk nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármelyikőtök is elégedetlenül távozzon. Ezért mi mindig a legérettebb gyümölcsöt választjuk és amire azt hirdetjük finom...addig készítjük újra míg biztosak vagyunk benne, hogy tényleg az is.

Tehát, ha nem Humbák Feri féle gumicsizma párlatot szeretnénk... és a minőség számít, akkor mi természetesen megpróbálkozunk a legnehezebbel: és elkészítjük a pálinkák királynőjének tartott őszibarack pálinkát!

Tehát mi az az 5 dolog, ami egy rendes őszibarack pálinkához nem kell?


- Éretlen gyümölcs

- Hullott, földes gyümölcs

- Penészes, rothadt gyümölcs

- Hozzáadott cukor ( tudjuk, hogy növelhetnénk vele kihozatalt, de ha annyi akkor annyi)

- Lehetőleg jól rejtsük el a cefrét, mert átható barackillata miatt a tapasztalt pálinkabogarak megtalálhatják és leszürcsölik a készülő nedűt :)

Végül egy kép, hogy a Pitypangos Portéka Őszibarack Pálinka milyen barack felhasználásával készül: 



Az őszi vendégek már meg is kóstolhatják :D 



Ha eddig nem tetted: Kövess minket a Facebookon!


2015. június 3., szerda

Vendégasztal? Az meg mi?

Az alábbiakban tisztázunk néhány fogalmat, és igyekszünk megismertetni mindenkit egy kevesek által ismert izgalmas étkezési lehetőséggel a FALUSI VENDÉGASZTAL szolgáltatással. 

Milyen lehetőségeink vannak, ha a várostól távol utazunk, kirándulunk és megéhezünk, vagy megszomjazunk? 


- A jól felkészült turista megoldja - szerintem a közvélekedéssel ellentétben nem az angolok, hanem a magyarok találták fel a szendvicset, az otthon csomagoltat legalábbis ;) és nincs is ezzel gond, ennek is megvan a helye és az ideje. 

- A világvégi település egyetlen ojjektuma, sárga légyragacs szalaggal, IQ mágnes, savanyú szagú levegővel és egy NÉNI - vel, akit,ha kérdezel csak zavarhatod átélt TV nézés közben... na ez a tipikus sportszelet + citromos sör kategória, azt is "köszönöm kint megisszuk" - más néven: semmit a kéznek.. mert odaragadsz. 

- Van még ugye a BÓT, már ahol van. Minden, mi szem szájnak ingere: öregecskedő parizer, korban hozzá illő tejtermékekkel.. Kifli?? Ha nem akarsz szánakozó mosolyt kapni ezt a kérdést nem teszed fel egy falusi boltban. Száraz kenyér+ májkrém + TV paprika. Megvan? 

- Ha eddig eljutottunk a hideg élelemmel, most jön a java. Akinek még van mersze további lehetőségek után érdeklődni a már említett helyeken, bizonyára mindenütt ajánlanak a közelben egy "jó helyet" - mivel közel s távol az az egyetlen hely. Ezek azok a vendéglátó egységek, ahol megállt az idő, és a késői 80-as, korai 90-es évek Burda és Quelle magazinját idéző hangulat keveredik a Szomszédok teleregény Alkotás- presszójával. Mikor belépünk szinte várjuk, hogy Alma ránk köszön... S bár kétségkívül látványos a sok-sok tucat étel felsorolása...kevés helyen ehetünk igazán finomat. 


Most, hogy elemeztük mi vár az éhes vándorra akkor, ha átlagos tudással rendelkezik, itt az idő, mutatni valami újat! Valami olyat, ami rácáfol a fentiekre, ami hívogató, ami fantázia dús, ami nem eltaszít, mint inkább magához ölel. Ez nem más, mint a....



FALUSI VENDÉGASZTAL


Már a jogszabály szerinti meghatározása is sugall valami különlegeset:

„…falusias, tanyasias vagy vidéki környezetben a házi élelmiszerekhez és gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódó tevékenységek bemutatása, és az elkészített élelmiszerek felkínálása helyben fogyasztásra a gazdaság helyén.

Aki itt jól akar teljesíteni, annak nincs többé kimeredt krumpli és halízű rántott hús! 

Vannak viszont felelevenített hagyományok, érdekes történetek, kedves vendéglátók és olyan minőség, amilyen minőségben egy édesanya főz a szeretett gyermekeinek. S, hogy mindezt ne csak a bizalomra alapozzuk, a falusi vendégasztal szolgáltatóknak regisztrálniuk kell magukat, és ellenőrzi őket a NÉBIH, így a vendég biztos lehet benne, hogy a gondoskodás és a jó minőség együtt jár.    


Tehát ez nem más, mint egy olyan étkezési lehetőség, ahol megismerkedhetünk a vidéki ételekkel, italokkal, s akár azok elkészítési módjával is. Ideális kis csoportoknak, főként előre egyeztetve, de meghirdetett események kapcsán nem ritkák az úgynevezett NYITOTT UDVAROK, mikor egy-egy település vendégasztal szolgáltatóit körbejárhatjuk, és végigkóstolhatjuk portékáikat. 

Ezeken a helyeken találkozhatunk kalácsdagasztó nagymamákkal, borászokkal, lelkes édesanyákkal, és természetesen kísérletező kedvű fiatalokkal is, akik igyekeznek legmagasabb szinten elkészíteni az ételeket. Ami igazán különlegessé teszi, hogy szinte részt vehetünk az elkészítésben.. bejárhatjuk a kertet, a gazdaságot, így az egyszerű vacsora szórakoztató programmá is válik egyben. 

Ár - érték arányban - szubjektív véleményem szerint - egy jól megválasztott falusi vendégasztalnál jobbat ritkán találsz. Mikor utazást tervezel kérdezz rá szállásadódnál, hogy a közelben foglalkozik-e valaki ilyesmivel, és így garantált, hogy egy élménnyel gazdagabb leszel. 


Amennyiben a Tisza-tóhoz látogatsz és felkeltette érdeklődésed a téma, kattints ide! 

Ha eddig nem tetted: Kövess minket a Facebookon!

2015. április 6., hétfő

Kerékpáros hónap a Pitypangosportán! :)

Tudjátok miért jó áprilisban kerékpározni a Tisza-tónál?

- Az idő már kellemes, de még nem éget a nap
- A vízszint már a nyári, így az óriás vízfelület mellett tekerhetsz
- Tiszaörvényről indulva biztonságos kerékpárúton haladhatsz, rövidebb, de akár kimerítő túrákra is
- Sokan nem ismerik még az előbb felsoroltakat, így nem kell szenvedned a tömegtől ;)
- A természet már javában éled, a part menti füzesek, nyarasok már zöldülnek, a gátoldal vadvirágai már pompáznak

ÉS

Ha április, akkor bringás hónap a Pitypangosportán!

??? Miért jó nekem, ha a Pitypangosportán szállok meg ???

+ Minden reggel megtölthetem kulacsom ***házi mentaszörppel***!

+ Ha legalább két éjszakát foglalok ***házi süteményt*** csomagolnak nekem az útra!

+ Ha gyerkőcökkel tekernék, lehetőségem van bringás utánfutót bérelni

+ Segítenek a defektjavításban és ellátnak a szükséges szerszámokkal


Az áprilisi bringás ár, a fenti szolgáltatásokkal:

most mindössze 6000 Ft/éj mely magában foglalja a kiadós reggelit


Foglalj most!

Hívd Katát a +36 30 354 65 36 -os telefonszámon
és biztosítsd helyed, a Tisza-tó legbiciklisbarátabb szállásán!

További info a szállásról:
Kattints ide a képekért és a több infoért!


Ha eddig nem tetted: Kövess minket a Facebookon!

2015. március 22., vasárnap

Tavaszi "nagytakarítás" Tiszaörvényen a víz világnapja alkalmából

Fújta a szemetet a szél. Belefújta bizony a Tiszába, a bokrok alá, az esővíz elvezető árkokba.. az utcák mentére.


Kocsival végigrohanva a falun ezek nem tűnnek fel. Ez leginkább akkor látszik, ha babakocsit tologatunk, ha sétálunk, kocogunk, kerékpározunk. 

Hogy miket fújt az a bizonyos szél? A Tisza partra csontis dobozt, söröz dobozt, féldekás üveget, etetőanyagos zacskókat, koccintós boros és ásványvizes műanyag palackokat leginkább.

Fújt ott bizony még cigis dobozt, cukorkás papírt, ilyen flakont, olyan flakont, drótot, nejlonzsákot, papírt és befőttes üveget... de még mosdókagylót és fél wc csészét is.

Kocsival végigrohanva a falun ezek nem tűnnek fel. Ez leginkább akkor látszik, ha babakocsit tologatunk, ha sétálunk, kocogunk, kerékpározunk.

Adott volt tehát a Víz világnapja, adott volt ez az apró szépséghiba egy csodás kis falu orcáján, és adott volt egy tevékeny csapat különös érdeklődéssel a természetvédelem és e kis település iránt.

Gyülekező a "Betlehem" téren

Reggel 9ig gyülekeztünk a már jól bevált Betlehem kereszteződésben (Füredi-Liget u. sarok), majd a falusi kikötő felé vettük az irányt, ahol rövid eligazítás után nekiláttunk a gyűjtésnek.


Eligazítás


A kikötőt alig negyed óra alatt kitakarítottuk, ezután három csapatra válva vette kezdetét a gyűjtögetés. Minden csapat kapott egy-egy térképet, amin bejelölhették a legszemetesebb részeket, illetve azokat a területeket, amit illegális szemétlerakónak használnak egyesek.

Meglepetés keresés alacsony víznél

Dél fele járt az idő mire mindenki körbejárta a rászabott területet és megéheztünk.

Sajnos több olyan pontot is sikerült felderíteni, ahol egy akció nem elegendő rendbe tenni a területet. 


Az Esze Tamás utca végén a temetőnél, a Válykos, a Homokos, és a Tiszaikertsor végén lévő kiserdő tövénél lesz szükség további takarításra és fokozott figyelemre, a szemét újratermelődésének megakadályozására.
Illetve, amikor megtaláltuk

 
A Homokos egy része, ahonnan a közmunkaprogramos kultúrnövény termesztéshez szedett földet a füredi önkormányzat

Az Esze Tamás utca - Temető szeglet, illegális lerakó

A mi kis csapatunk a VIII. öblítő partja mentén haladt, és némi dühvel vegyes szomorúság kísérte utunkat. Ezen a területen, a parton is több zsáknyi szemetet találtunk, jellemzően a következő módon voltak elhelyezve:  a stégek oldalába, gyökerek közé begyűrt sörös dobozok, cigarettás dobozok, kis szeszes italos üvegek, boros és egyéb műanyagpalackok, etetőanyagos zacskók és kukoricás fémdobozok a nádtorzsák alá rugdosva-dugdosva... Vajon, aki így hódol a horgászatnak...jól érzi magát abban a szemétkupacban, amit maga után hagy...?

A termés:



Mire a Pitypangosportára értünk már várt minket a Vígh és Társa Kft által főzött finom ebéd és némi ejtőzés és sütizés után kezdődött a tudományos szekció.
A jól megérdemelt ebéd


Először Füstös Gábor halászati-, vízügyi agrárszakember tartotta meg érdekfeszítő előadását a víz természetéről és felelőtlen vízgazdálkodásunkról. Ezután Szűcs Krisztián következett, aki mint leendő agrármérnök a talajhigiéné témakört boncolgatta. Beszélgettünk az avarégetés veszélyeiről az én előadásom kapcsán, illetve végül, de semmiképp nem utolsó sorban dr. Bazsó Kata beszélt a körülöttünk lévő ezerféle kencéről és tisztítószerről és azok veszélyeiről.

Mindennapi mérgeink címmel a kozmetikumok és tisztítószerek kerültek célpontba

Azért a víz az úr - Füstös Gábor tolmácsolásában

Szűcs Krisztián a talajvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet

Avarégetés? Halálos veszedelem!


A nap eseményeit Darabos László és Hatvani Gyula dokumentálta képi illetve videó formában. Köszönjük nekik is és azt is, hogy az anyagot felhasználhatjuk.

Tartalmas nap volt. Köszönjük minden segítőnek, szemétszedőnek és támogatónak, hogy lehetővé tették ennek a napnak a létrejöttét.

A nap eseményeiről készült videó összeállítás itt látható:

KATT IDE A VIDEÓÉRT!


Ha eddig nem tetted: Kövess minket a Facebookon!



2015. március 3., kedd

Öntözzünk agyagedénnyel! Jön a tavasz, itt az ideje megtervezni az öntözést!

A történet nagyon régi. Már az ókorban rájöttek, hogy ha nem akarják naponta öntözéssel fárasztani magukat, és kapálni sincs kedvük, valami olyan módszert kell keresni, ami több napra ellátja a termesztett növényeket vízzel, ráadásul közvetlenül a gyökérzónában.

Volt tavaly egy igen esős nyarunk, viszont árulkodó volt, hogy az éves középhőmérséklet az eleddig mért legmagasabb volt! Az aszályos nyarak száma sűrűsödik, és igazán szerencsések vagyunk, hogy egyszer sem vezettek még be komolyabb vízkorlátozást Magyarországon. Viszont már nem is olyan ritka, hogy egyes szakaszokon szinte száraz lábbal át lehet kelni a nyári Tiszán.

A vezetékes víz, azon kívül, hogy korlátozható, igen drága is. Talán ez az oka, hogy aki teheti kutat fúrat magának, s így próbálja meg csökkenteni a költségeket. Bár nem kis beruházás egy szivattyú, de mégis ez a gazdaságosabb megoldás. Viszont ehhez áram kell, ami a hobbikertekben nem mindenütt van.

Egyre többen ismerik fel, hogy óriási mennyiségű esővizet lehet begyűjteni a tetőkről. Így, ha van megfelelő tároló kapacitásunk, a fenti problémák mindegyikére megoldást találhatunk.

S mit csináljunk, ha városban lakunk, pici a kertünk, avagy csak egy nagyobb balkonunk van magas ágyásokkal? Kutat fúratni nem akarunk, az esővizet gyűjtjük, de a tárolókapacitás véges és szeretnénk a leghatékonyabban öntözni növényeinket... ráadásul a rohanó tempóban olykor elfeledkezünk a napi öntözésről, nem akarunk bajlódni a folyamatos gazolással, és igazán környezettudatosak szeretnénk lenni, ja és nem vagyunk technikai zsenik...

A fenti problémák mindegyike felmerült nálunk is...

Olyan megoldást kerestünk, ami legoptimálisabban minél több problémára választ ad, és lehetőleg természetes anyagból van.

Így kísérletezgettünk, fejlesztgettünk és létrejött az Evergreen öntöző agyagedény, mely
  • Akár 80%-al hatékonyabban hasznosítja a vizet, mint a csepegtető öntözés
  • Közvetlen gyökérzónában öntöz
  • Elég 3-6 naponta újratölteni
  • Mulcsolással kombinálva jelentősen redukálja a felszíni gyomok mennyiségét


Hogyan használjam az Evergreent?


1. Kiválasztjuk az öntözni kívánt területet ( az edény kb 90cm sugarú körben öntöz)

2. Elássuk úgy, hogy a tető és a talajszint között kb. 5cm távolság legyen.

3. Köré ültetjük a növényeket, majd 3-5 naponta megtöltjük az edényt vízzel.




Hogyan működik ez mégis? Hogyan távozik a víz az edényből?


A speciális égetési hőmérsékleten az edényben apró pórusok képződnek. Ezeken a mikroszkopikus pórusokon keresztül adja át az edény a vizet a környezetének. Ez egy lassú egyenletes folyamat, amit befolyásol a talaj nedvessége is, így akkor öntöz, amikor igazán szükség van rá.

Készítettünk egy videót, melyben demonstráljuk:


Figyelem! Az agyagedényre igen nagy a kereslet! Jelenleg az új készlet elkészültéig már felvesszük az előrendeléseket is!



Tehát egy 5,6 Literes Evergreen
+ ajándék csomagolás
+ajándék postázás
+ ajándék kézikönyv
+ exkluzív csoporttagság

mindössze: 6000 Ft

Rendeld meg itt:

Emailben: pitypangosporta@gmail.com

Telefonon: +36 30 354 6536

- Közösségi kertek, kertbarát körök, nagyobb területet gondozók figyelem! 20 darab felett 60 kilométeren belül ingyenesen házhoz szállítjuk! 

20 darab feletti rendelés esetén kérd egyedi ajánlatunkat!


Aki pedig személyesen venné át, itt teheti meg:

Pitypangosporta, Tiszafüred-Örvény, Rózsadomb u. 22.

Figyelem! Személyes átvétel esetén megajándékozunk a Pitypangosporta Lekvárcsalád válogatott lekvárjaival ;)






Mivel tudjuk, hogy ez Neked is be fog válni, így minden gond nélkül vállaljuk: amennyiben nem vagy elégedett a termékkel, küld vissza 2 héten belül és mi szó nélkül visszafizetjük az árát!



Jó kertészkedést!

Akinek kérdése van, nyugodtan tegye fel kommentben, vagy akár emailben, telefonon.

Ha eddig nem tetted: Kövess minket a Facebookon!